Úgy kezdődött, hogy mandarint ettünk és szokás szerint Zsenó azonnal kunyerálni kezdett. Na több se kelett, adtunk neki. Aztán megint kért de nem adtunk neki, mert már előtte evett csokit. Később, úgy egy negyed óra múlva végül is adtunk (volna) neki, de nem fogadta el. Aztán én úgydöntöttem, hogy odaadom neki bármi áron, na végül "beletettem" a lábába. Egy darabig gondolkodott, hogy most megegye vagy ne, aztán egy határozott mozdulattal ledobta, pont amikor azt mondtuk neki, hogy "Edd meg Zsenuci, finom!"